Így zajlott az Élményalapú tanulás a komfortzónán túl rendezvény

2025.10.17.
Szervezeteknek ajánljuk

Így zajlott az Élményalapú tanulás a komfortzónán túl rendezvény

Már harmadik alkalommal valósult meg az Élményalapú tanulás a komfortzónán túl című, pedagógusoknak és ifjúsági szakembereknek szóló rendezvényünk, amelynek középpontjában a nemzetközi mobilitási lehetőségek, valamint a fiatalok mentális egészsége állt.

2025. október 9-én, a Tempus Közalapítvány adott otthont az Eurodesk Magyarország által szervezett rendezvénynek, ami a Time to Move kampány keretében valósult meg. A műhelymunka elsődleges célcsoportját a pedagógusok, ill. azok az ifjúsági szakamberek alkották, akik közvetlen kapcsolatban állnak azokkal a fiatalokkal, akik az európai lehetőségek célcsoportját alkotják. Az esemény résztvevőivel tematikus asztaloknál beszélgettünk az Erasmus+ (főként az ifjúsági cseréről), Európai Szolidaritási Testület (önkéntesség és szolidaritási projektek) lehetőségeiről, valamint a DiscoverEU-ról. Hangsúlyoztuk, hogy milyen jelentőséggel bír a fiatalok életében a külföldi tapasztalatgyűjtés, a részvétel nemzetközi projektekben. A rendezvényen közreműködő fiatalok pedig saját élményeikről számoltak be, elmesélték, hogy nekik mit jelentett az adott mobilitás, miközben különböző kultúrákat, országokat ismerhettek meg.

A program második felében a fiatalok mentális egészsége került fókuszba. Megvizsgáltuk, hogy a szakemberek hogyan és miben tudnak segíteni a fiataloknak, akik mobilitási projektben vennének részt. Bárnai Árpád mentálhigiénés szakember és facilitátor segítségével rámutatunk azokra a mentális problémákra, lehetséges nehézségekre, amelyek akadályozhatják a fiatalok kiutazását ill. részvételét, valamint hangsúlyoztuk azt, hogy hogyan lehet kezelni egy mobilitasi projekt során, ha valakinél problémák, előre nem látott mentális akadályok merülnek fel.

A rendezvény megvalósítását különböző közreműködők – civil szervezetek (Egyesek Ifjúsági Egyesület), Eurodesk partnerek (TVÖLV – Tatáról, MAVISZ – Budapestről) és nemzetközi mobilitási tapasztalatokkal rendelkező fiatalok – segítették. Ezzel teret adtunk az információcserén túl a szakemberek közötti ismerkedésre, tapasztalatcserére, valamint jövőbeni együttműködések kialakítására.

A résztvevőknek az esemény során sok hasznos információt sikerült átadni, de a motiváció és ösztönzés szempontjából leghatékonyabbnak a kölcsönös tapasztalatcsere lehetősége és a saját élmények megosztása bizonyult. Az elméleti és gyakorlati információk közös feldolgozását segítette a rendezvény végén egy közös vacsora, melynek elfogyasztása mellett alkalom nyílt további beszélgetésekre, kérdések megválaszolására, valamint közelebb kerülhettek egymáshoz az oktatás-képzés és az ifjúsági terület szereplői.

 

További információkat és a nemzetközi lehetőségekkel kapcsolatban útmutatást Eurodesk partnereinktől is szívesen nyújtanak. Akár rendkívüli osztályfőnöki órák, iskolai rendezvények során, de személyesen is érdemes a fiataloknak felkeresni őket.

 

Amennyiben a nemzetközi élményeket első kézből szeretné hallani osztálya, célcsoportja, akkor érdemes az ESC Alumni Club Nagyköveteihez fordulni. Ők olyan fiatalok, akik nemrég tértek haza nemzetközi önkéntes programjukról, és szívesen osztják meg személyes tapasztalataikat középiskolákban, egyetemeken és közösségekben. Hiteles, első kézből hallható történeteikkel közelebb hozzák a diákokhoz az európai mobilitási lehetőségeket, inspirálva őket, hogy ők is kipróbálják magukat a világban. A nagykövetek rövid, élményalapú előadásokat tartanak — akár tematikus hetek, osztályfőnöki órák vagy pályaorientációs napok keretében —, így a tanulók valós példákon keresztül ismerhetik meg a program előnyeit és lehetőségeit. Ha szeretné, hogy ilyen inspiráló fiatalok ellátogassanak az iskolájukba, akkor itt tud érdeklődni: escalumni@egyesek.hu vagy a 06-30-4226749 telefonszámon.