Kategória 1

2020.11.23.
Korábbi kampányaink

30 éves a nemzetközi Eurodesk hálózat

2020.11.23.
Korábbi kampányaink

30 éves a nemzetközi Eurodesk hálózat

Az Eurodesk 30. évfordulója alkalmából egész éven át tartó ünnepléssel töltjük 2020-as évet, és köszöntjük az új évtizedet.

Mi az Eurodesk?

Egy európai ifjúsági információs hálózat, mely jelenleg 36 országban több mint 1600 partnerszervezettel rendelkezik. Küldetése szerint alacsony küszöbű, ingyenes szolgáltatásokat nyújt, ifjúsági információkat biztosít a fiatalok számára, annak érdekében, hogy hiteles, őket érintő tájékoztatást kapjanak önkéntességről, ösztöndíjakról, tanulási lehetőségekről és egyéb nemzetközi mobilitási programokról, valamint ösztönzi a projektekben való részvételüket nemformális, valamint interkulturális tanulás segítségével.

A kezdetek

Az első ifjúsági információs iroda az 1980-as évek végén Edinburgh-ben, Skóciában nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy a fiatalok számára Európával kapcsolatos információkat gyűjtsön, és ifjúságsegítők közreműködésével eljuttassa azokat a célcsoport számára. Tíz évvel később az Eurodesk már több országban is megtalálható volt, és kialakította multiplikátori hálózatát.

„Az edinburgh-i projektbázison egy „franchiserendszernek” képzelték el: függetlenül attól, hogy melyik Eurodeskhez fordulsz, a szolgáltatásnak és a válaszoknak azonosnak kell lenniük. Ezt elsősorban képzésekkel és minőségellenőrzéssel igyekeztek biztosítani… a következő három évben a regionális irodák által nyújtott szolgáltatások területén olyan szintű fejlődés ment végbe, mint ahogyan azt csak remélni merték.”

(Bob Payne, az Eurodesk egyik alapítója és az Eurodesk Brussels Link volt igazgatója)

Az Eurodesk nemzetközi koordinációja

1994-ben született, de 2019-ben új arculatot és nevet kapott az Eurodesk Opportunity Finder, ami egy olyan gyűjtőoldal, ahol a fiatalok megtalálhatják az aktuális, tanulással, önkéntességgel, gyakornoki helyekkel és ösztöndíjakkal kapcsolatos európai projekteket.

Ahogy nőtt a hálózat, úgy lett egyre nagyobb az igény a különböző információkra és a szolgáltatások minőségének egységesítésére. Ennek érdekében 1995-ben Brüsszelben létrejött az Eurodesk Brussels Link, mely koordináló szervként segíti a tagállamok közös gondolkodását, az „Eurodesk brand” kiépítését. Saját weboldallal rendelkeznek, melyen a hálózatról minden információ megtalálható.

Eurodesk Magyarország

Magyarország már az uniós csatlakozását megelőzően részt vett az EU ifjúsági programjaiban. 2000-ben nyitotta meg kapuit a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat alatt működő Mobilitás Információs Szolgálat. Feladata nemzetközi mobilitással kapcsolatos információk biztosítása volt. Ezt a célt támogatta az Ugródeszka havilap is, mely jelenleg hírlevél formában jelenik meg, valamint a 2009-ben indult magyar Eurodesk weboldal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Eurodesk projektjei

A hálózat kezdettől fogva fontosnak tartotta az együttműködéseket. Ennek eredményeképpen 2007-ben a SYTYKIA projekt keretében uniós ismereteket közvetítettek fiataloknak a nemformális pedagógia eszközeinek felhasználásával.

Az Önkéntesség Európai Éve alkalmából 2011-ben indult útjára a HYHO projekt (Help Yourself by Helping Others), melynek célja az önkéntesség népszerűsítése volt szintén az Eurodesk multiplikátorok által.

Az Eurodesk Díjat (Eurodesk Awards) 2011-ben hirdették meg először. A díj elismerésül szolgál az Eurodesk helyi szervezetei által nyújtott kiemelt tevékenységek minősítésére, melyre minden évben különböző kategóriákban tudnak nevezni a partnerek. 2017-ben és 2019-ben is volt magyar szervezet a nyertesek között, mindkét alkalommal az Együttható Közösségépítő Egyesület érdemelte ki az elismerést.

Az Eurodesk projektjei közül a legnépszerűbb a Time to Move kampány, melyet 2014 óta minden év októberében megrendeznek. Célja különböző rendezvényeken multiplikátorok által népszerűsíteni a nemzetközi mobilitási lehetőségeket.

Nem telhet el úgy egyetlen év sem, hogy az Eurodesk hálózatban ne szülessen valami új ötlet, mellyel a korcsoport igényeinek szeretnének eleget tenni, ill. fejleszteni a szolgáltatási palettát. Az elmúlt 30 év hosszú, kihívásokkal teli időszak volt, folyamatos együttműködést követelt, nyitottságot a változtatásokra és az újratervezésre. Mind nemzetközi, mind pedig hazai szinten történtek izgalmas pillantok, sikerek és kudarcok, de egyvalami nem változott: a hálózat országos koordinátorai és multiplikátorai folyamatosan, töretlenül a fiatalok hiteles, minőségi információkkal való ellátásáért dolgoznak.

 

Hasznos linkek:
www.eurodesk.hu
www.eurodesk.eu
www.ifiportal.hu
www.timetomove.eurodesk.eu
programmes.eurodesk.eu/learning


Kurdi Mónika

Tempus Közalapítvány, Kommunikációs egység

A cikk a Pályázati Pavilon 2020. tavaszi számában jelent meg.