A Van beleszólásod! Parlamenti Ifjúsági Napon évről évre több száz középiskolás diák kap lehetőséget arra, hogy a gyakorlatban ismerje meg a döntéshozás folyamatát, kérdéseket tegyen fel a képviselőknek, és felhívja a figyelmet a párbeszéd fontosságára.
December 2-án került megrendezésre a már hagyományosnak számító Van beleszólásod! Parlamenti Ifjúsági Nap, ahol 11-12. évfolyamos diákok hazai és európai parlamenti képviselőkkel beszélgethettek. A rendezvényen 10 iskola 300 tanulója vett részt, akik a fővárosból, és vidékről érkeztek - így Magyarország minden régiója képviseltette magát.
Az idei rendezvény már a tizenegyedik alkalom volt a 2012-ben elindított Parlamenti Nap történetében.
Ezzel, és a rendezvény további programjaival a fiatalok aktív szerepvállalásának fontosságára szerették volna felhívni a figyelmet a szervezők. A Tempus Közalapítvány, a Nemzeti Ifjúsági Tanács, az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, valamint az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának közös szervezésében megvalósult rendezvényen egyúttal az Erasmus+ program és az Európai Szolidaritási Testület pályázati lehetőségeiről is hallhattak a fiatalok.
A Parlamenti Ifjúsági Napon tartott megnyitó beszédében dr. Varga-Bajusz Veronika, a Tempus Közalapítvány főigazgatója kiemelte: az Erasmus+ programnak köszönhetően akár középiskolásként is részt lehet venni külföldi tapasztalatszerzésben, az egyetemistáknak szóló jól ismert lehetőségeken túl pedig ifjúsági projektekbe is be lehet kapcsolódni erasmusosként.
Az Erasmus+ fiataloknak szóló pályázati lehetőségei mellett a fiatalok kipróbálhatják a DiscoverEU kezdeményezést is, amelynek segítségével a 18 éves jelentkezők ingyen utazhatják körbe, és ismerhetik meg Európát.
Mindemellett az Európai Szolidaritási Testület lehetőségei is számos módon támogatják ennek a korosztálynak a szakmai, nyelvi és kulturális fejlődését – önkéntes tevékenységek és szolidaritási projektek által.