Az Eurodesk idei évi nemzetközi újságíró csapata számára 2025 nyár végén tartották az második személyes találkozót, amin természetesen részt vett Benkő Márton szegedi fiatal is, egyetlen magyar résztvevőként. Olvasd el élménybeszámolóját!
"Augusztus 31. és szeptember 3. között a fő bázisnak - a februári találkozóhoz hasonlóan - most is az Eurodesk iroda adott otthont: a szerkesztőségi megbeszélések, tréningek is itt voltak. Hétfőn az interjúkészítésről tudhattunk meg többet, majd egy szerkesztőségi megbeszélésen mindenki ismertette azt az ötletét, amit még decemberig meg szeretne valósítani. Ebéd után következett a számomra egyik legizgalmasabb rész, a John Holland által tartott foglalkozás a szónoklásról és nyilvános beszédről. Ez alkalommal kis csoportokban egy-egy mini beszédet készítettünk, amiknek egy része a mesterséges intelligenciával készült, másik része anélkül. A feladat közben megértettük, hogy hogyan segítheti, vagy éppen nehezítheti meg a munkát az MI. A napot este egy különleges csapatépítő programmal, balta dobálással zártuk.
Másnap délelőtt a csoport közösen készítette el a jövő évi felhívás videóját, majd a Politico szerkesztőségébe látogattunk el. Itt Sarah Wheaton, az EU Confidential Podcast készítője mesélt a munkájáról. Nekem különösen tetszett az is, hogy ő kitért az újságírás árnyoldalaira is: személyes élményeit is megosztotta velünk azzal kapcsolatban, hogy mennyire nehéz a munkát és a magánéletet összehangolni újságíróként, illetve a munkaidő végén kikapcsolni és elengedni a híreket. Ezután a továbbiakban folytattuk a jövőbeli ötleteink kidolgozását, megvitatását egymással.
Bár ez alkalommal leginkább a munka volt a találkozó középpontjában - emiatt kevesebb szabadidőnk volt- de ettől függetlenül én nagyon jól éreztem magam, a többi újságíró társammal is jó volt találkozni, beszélgetni."
Marci egy üzenetet is megfogalmazott a jövő fiatal újságíróinak
"A jelentkezés már elindult a 2026-os Pool of Young Journalists in Europe csoportjába. Ajánlom nektek, hogy csatlakozzatok a jövő évi csapathoz, mert új embereket ismerhettek meg a világ minden tájáról, emellett fejleszthetitek az újságírói képességeiteket is. Én az itt eltöltött idő alatt rengeteget fejlődtem a cikkírásban, emellett magabiztosabb lettem az angol nyelvhasználatban: most már bátrabban meg merek szólalni külföldi környezetben is. A két brüsszeli utazás során megtapasztaltam azt is, hogy milyen egyedül utazni és önállóan helytállni egy európai városban.
Ha 18 és 30 év közötti fiatal vagy, akkor ne habozz, jelentkezz! A jelentkezéshez egy angol nyelvű cikket és egy motivációs levelet vagy egy rövid videót kell mellékelni. Szerintem érdemes jelentkezni, mert felejthetetlen élmények várnak rád!"