Legyen a fiataloké a jövő is!

2024.01.29.
Korábbi kampányaink

Legyen a fiataloké a jövő is!

2022 az ő évük volt, de fontos, hogy az elkövetkező évek is a fiatalok igényeire reagáljanak. Ez a központi gondolata az Európai Bizottság ifjúság európai évéről szóló közleményének.

Az Európai Bizottság közleményt adott ki az ifjúság európai éve kapcsán, amelyben sorra veszik a 2022-es tematikus év eredményeit és hatásait.

A közleményből kiderül, hogy az ifjúsági év során:

  • 67 országban több mint 13 000 tevékenységet szerveztek,
  • az Európai Ifjúsági Portált több mint egymillió látogató kereste fel,
  • körülbelül 300 fiatal vett részt ifjúságpolitikai párbeszédekben az európai biztosokkal és
  • a fiatalok 66%-a saját bevallása szerint lehetőséget kapott arra, hogy hallassa a hangját.

A Bizottság a következő időszakban is szeretne hangsúlyt fektetni a fiatalok bevonására az őt érintő kérdések kapcsán. Az Európai Ifjúsági Portál tevékenységtérképe alapján (amelyre az ifjúság európai évének aktivitásai kerültek fel), a fiatalok aktív részvétele jelent meg az év első számú témájaként (43%). Ezen törekvés támogatása érdekében a Bizottság célja többek között az uniós ifjúsági párbeszéd megerősítése, valamint annak feltérképezése, hogy az Erasmus+ program keretében milyen alacsonyküszöbű mikrotámogatást tudnának a fiataloknak nyújtani saját közösségjavító ötleteik megvalósításához.

A közleményből emellett az is kiderül, hogy a Bizottság az elkövetkezendő években milyen módon tervezi támogatni a fiatalok:

  • egészségét és mentális jóllétét;
  • környezetvédelmi törekvéseit;
  • oktatását és képzését;
  • foglalkoztathatóságát és társadalmi befogadását,
  • valamint nemzetközi együttműködési lehetőségeit.

A közlemény magyarul és angolul is elérhető az EUR-Lex oldalán.

 

A cikk eredetiben az erasmusplusz.hu oldalon olvasható.