Három csapat, megannyi város, egy vonatos kaland

2025.03.20.
Fiataloknak ajánljuk

Három csapat, megannyi város, egy vonatos kaland

A Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület fiataljai a DiscoverEU esélyegyenlőségi pályázat támogatásával fedezhették fel Európát.

Az egyesület egyedi módon egyszerre több csapatot indított útnak – a közös kezdeti állomások után részben francia területen, részben Olaszországban vonatoztak tovább a fiatalok, majd Ausztriában fejezték be a DiscoverEU kalandot. Kérdéseinkre Bíró Andrea pedagógus kísérő válaszolt. Az interjút a résztvevő fiatalok tapasztalatai színesítik.

Mi motivált, hogy belevágjatok a fiatalokkal a DiscoverEU kalandba?

BA: Nagyon fontos volt számunkra, hogy a környezetünkben élő fiatalok több lehetőséghez jussanak, mivel hátrányos helyzetű településen élünk. Tudjuk, hogy az itt és ehhez hasonló helyeken élő fiataloknak sokkal kevesebb lehetőségük van arra, hogy eljussanak külföldre, egy ilyen európai utazásról pedig meg álmodni sem mernek. A DiscoverEU segítségével ők is világot láthatnak, illetve megtanulnak közlekedni, tájékozódni a nagyvilágban, mernek új dolgokat kipróbálni.

„Mindig is szerettem volna utazni és új kultúrákat megismerni. Az ismerőseim mindig jó élményekkel jöttek haza, és ezt szerettem volna én is megtapasztalni.”

 

Miért döntöttetek amellett, hogy több csapattal indultok útnak?

BA: A településen élő fiataljaink közül nagyon sokan segítői és tagjai is a tanodánknak. Szerettük volna, hogy minél többen igénybe tudják venni ezt a lehetőséget, ezért is pályáztunk több csoport utaztatására. Ennyi fiatal között már kihívást jelentett az életkorok összehangolása, illetve az is, hogy milyen időpontban induljunk útnak a várható időjárást és az iskolai kötelezettségeket is figyelembe véve.

Hogyan álltak össze a csapatok? Voltak akadályok a fiatalok megtalálásában?

BA: Sok kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatal van a látókörünkben Erasmus+ ifjúsági cserék, tanodai és egyéb tevékenységünk révén. Amivel kevésbé számoltunk, hogy akadt olyan, aki meggondolta magát, mivel félt, hogy nem jön majd ki a csapattagokkal, vagy a párja nélkül nem akart utazni. A szülők részéről nem volt akadály, mivel ismernek minket, és tudták, hogy nagy tapasztalattal rendelkezünk már a nemzetközi programok terén.

Hogyan készültetek az utazásra? Mik voltak azok a területek, amire különös figyelmet fordítottatok?

BA: A fiatalok nagy része egész jól beszél angolul vagy németül, így inkább a tervezési feladatokra fókuszáltunk a felkészülési folyamat alatt. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy az utazók határozzák meg az útvonalat, ismerjék a menetrendeket, és minél többet használják a Google térképet, illetve a DiscoverEU alkalmazást. Mivel a programjavaslatokat is rájuk bíztuk, így előre tájékozódtak a látványosságokról, az adott térség képzőművészetéről, gasztronómiai sajátosságairól is.

„Kicsit riasztott, hogy hogyan fogom tudni használni különböző országokban a tömegközlekedési eszközöket, de kellemesen csalódtam. Sikerült feltalálnom magam, és a helyiek is mindig a segítségemre voltak. Emellett nagyon sok olyan applikáció van, ami megkönnyíti a turisták közlekedését a városokban.”

 

Hogyan dolgoztátok fel közösen az utazás élményeit?

BA: Az utazás élményeit a hazaúton megbeszéltük, illetve Facebook oldalunkon is közé tettük. A fiatalok jövőbeli tervei között szerepel, hogy mindenképpen visszamennének egyes helyekre, hogy újabb arcát ismerjék meg egy-egy olyan izgalmas városnak, mint például Róma.

Milyen nem várt kihívás merült fel az út kapcsán, és hogyan oldottátok meg a helyzetet?

BA: Az út során voltak azért kihívások, így például többször is orvoshoz kellett fordulnunk. Emellett a DiscoverEU alkalmazással is akadt egy kis gondunk. Végül egyszerűbbnek bizonyult egy mobilon kezelni a bérleteket, mert így tudtunk egymás mellé szóló helyjegyeket is venni.

„A sok vonatút és a tájak is felejthetetlenek voltak, de a Milánói Dóm előtti biztonsági ellenőrzés és az ajándékba vásárolt bicska története örök emlék marad számomra.”

 

Melyik volt az utazás legszebb pillanata?

BA: A párizsi Eiffel-torony pompázó fénye volt az egyik legszebb pillanat, látni azt az éljenzést, csodálatot, amikor kigyúltak a játszadozó fények. Egy másik emlékezetes pillanat az volt, amikor megláttuk a napsütötte milánói dómot.

„Voltak emlékezetes pillanatok, például amikor először láttuk tengert és a vonat ablakához tapadtunk mindannyian, hogy jó képeket tudjunk csinálni. Emellett Párizsban egy ebédünk során megismerkedtünk a minket kiszolgáló pincérrel, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Ezek a pillanatok színessé tették az utat.”

 

Miért és milyen szervezeteknek ajánljátok a DiscoverEU esélyegyenlőségi pályázattípust?

BA: Mindenképpen ajánljuk minden tanoda fenntartónak, hogy pályázzon erre a pályázattípusra, hiszen kevés ilyen lehetőség van!

 

Tippek a pályázáshoz, szervezéshez, utazáshoz:

  • Legalább félévvel hamarabb kezdjétek el a szervezést, hogy összeálljon a teljes létszám, és megtaláljátok a mindenkinek megfelelő utazási időpontot.
  • A belépőjegyeket utazás előtt foglaljátok le, mert egyes helyekre nem lehet már a helyszínen jegyet venni.
  • Valószínűleg nyári időpontban utaztok majd – ilyenkor legzsúfoltabbak a vonatok, így érdemes jó előre helyjegyet foglalni.