Kategória 1

2021.03.04.
Sztorik, élmények

Eurodesk történetek: “A hálózat nekem állandóságot jelent a változásban”

2021.03.04.
Sztorik, élmények

Eurodesk történetek: “A hálózat nekem állandóságot jelent a változásban”

Interjú Kispál-Podrácz Gyöngyivel, a szegedi D2 Ifjúsági Központ munkatársával.

Mikor találkoztál először az Eurodesk-kel? Mit kaptál akkor tőle?

Egyetemistaként találkoztam először a hálózattal. Akkoriban önkénteskedtem egy egyesületnél, amely Eurodesk partner volt. Rajtuk keresztül, az akkor még működő DARISZI-vel (Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda - a szerk.) utaztam Budapestre az Eurodesk Országos Találkozóra 2010-ben. Emellett 2010 és 2013 között Okival (Kósa András Csaba - a szerk.) szerveztünk kétnapos régiós képzéseket Gyulán, Kecskeméten és Szegeden az Eurodesk hálózati projekt keretében. Szegeden gyakran megfordultam a  DARISZI irodájában, így minden Eurodesk kiadványt és “repi cuccot” ismertem. Kitelepüléseken, például az Európa napon is rendszeresen együtt jelentünk meg.

A D2 Ifjúsági Központ mikor csatlakozott a hálózathoz?

Ha úgy vesszük, folyamatos volt a csatlakozásunk, mert az egyesületünk elnöke - Árvai Mara - már 2003 óta aktívan foglalkozott a nemzetközi ügyekkel, még az Ifjúság 2000-2006 Program idején, és persze azóta is. A D2 Ifjúsági Központ 2013. decemberében jött létre, és mint partnerszervezet 2017 tavaszán csatlakozott az Eurodesk hálózathoz hivatalosan. De 2017 előtt is megvolt a kapcsolatunk, hiszen helyi szinten aktívan együttműködtünk a szegedi partnerszervezetekkel. Az egyik szegedi szervezet kilépésekor keresett meg minket a régiós koordinátor (Szabó Enikő), hogy az együttműködést tereljük hivatalos útra is. 

Mi motivált, hogy a D2 Ifjúsági Központtal csatlakozzatok a hálózathoz? Mi a vonzó az Eurodesk-ben?

A hálózatnak van egy olyan ereje, energiája, összetartozása, ami lendületet, és egyben keretet is ad. Vannak fix dolgok és programok, például a tavaszi szakasz és az őszi Time to move kampány, amire tudunk építeni, tervezni évről évre, illetve mi is tudjuk magunkat mihez tartani. A fiataloknak is plusz erőt ad, hogy valami nagyobb, európai szintű eseményhez kapcsolódunk (például a Time to move kampány során), amitől nyitottabbá, nagyobb dimenzójúvá válik a mi kicsi, helyi programunk. Persze az információk és a lehetőségek is fontosak, de szerintem a hálózat ereje inkább ebben az érzésben rejlik. Azt gondolom, hogy az Eurodesk nagyon színvonalas, harminc éve fennálló hálózat, amely hiteles, megbízható, illetve folyamatosan tartja a lépést a változó világgal, és ez biztonságot ad. Annyi minden változik: szervezetek jönnek létre, szűnnek meg, időről-időre mindenki próbálkozik új dolgokkal - az Eurodesk nekem az állandóságot jelenti a változásban. A nemzetközi mobilitás vonzó a fiatalok körében, és mint szolgáltatási csomag, nagyon hasznos lehet az ifjúsági szervezeteknek is. Kifejezetten fontosnak tartom, hogy mi, mint ifjúsági iroda 2020-ban átfogó és megbízható információt tudjunk adni a hozzánk betérő fiataloknak arról, hogy hogyan tudják kipróbálni magukat külföldön akár önkéntesként, akár egyetemi hallgatóként. Vagy legalább útba tudjuk őket igazítani, hogy kihez érdemes fordulni az adott kérdés kapcsán. 

Milyen tapasztalatokra tettetek szert, mint Eurodesk partnerszervezet?

Nagyon megnyugtató érzés egy olyan hazai (és nemzetközi) hálózat tagjának lenni, ahol a többi szervezetnél is hasonló dolgok zajlanak, és sok mindenben tudunk egymásnak segíteni. Például a koronavírus járvány miatti karantén közben rengeteget beszélgettünk a többiekkel online formában, hogy ki hogyan élte vagy éppen éli jelenleg is meg a bezárást. Sokkal hatékonyabban tudunk egymásnak segíteni, ötletet adni, mert mindenki ugyanabban a helyzetben van, és sokkal jobban értjük egymás helyzetét, mint azok, akik nem az ifjúsági szakmában dolgoznak. Van, hogy hamarabb kérek segítséget, tanácsot egy másik szervezet Eurodesk-es munkatársától, mint mondjuk cégen belül egy olyan kollégától, aki más területen dolgozik, és nem lát bele a helyzetünkbe. A magyar Eurodesk hálózatban nagyon hatékonyan működik a tapasztalatok, jó gyakorlatok megosztása, egészen apró dolgoktól kezdve a komplexebb együttműködésekig. Ez mindenképpen ad egy biztonsági hálót. És az országos koordinációt is bármikor nyugodtan kereshetjük a legkülönbözőbb kérdésekkel és kérésekkel.

Milyen nemzetközi tapasztalatokat szereztél az Eurodesk hálózatban?

Nemzetközi találkozókon is többször részt vettem már mint Eurodesk partner, és minden alkalommal óriási motivációt adtak ezek az alkalmak. Szélesebb rálátásom lett, hogy más országokban hogyan dolgoznak a fiatalokkal az Eurodesk szervezetek, hogyan történik az ifjúsági információ-szolgáltatás például Olaszországban. Persze minden ország, minden régió és település más, de a cél közös és nagyon kreatív ötleteket lehet tanulni egymástól. Minden alkalommal fáradtan, de feltöltődve jöttem haza, és sokat lendített az itthoni munkámon is egy-egy nemzetközi képzés. Az Eurodesk Brussels Link munkatársai mindannyian kiváló szakemberek, és lelkesen fogadják az ötleteinket. Nagyon örülök, hogy volt alkalmam a Time to move kártyajáték kidolgozásakor közösen dolgozni velük. Külön öröm, hogy voltak olyan Eurodesk multiplikátorok, akikkel már több alkalommal találkoztam - ebből is látszik, hogy a nemzetközi hálózatban is megvannak a “húzó emberek”.

Új ötlet, új energia! Valljuk be, néha elveszti az ember a lendületét, a kedvét a mindennapokban. A nemzetközi találkozókon, képzéseken mindig van valaki, aki a lelkesedésével, friss ötleteivel visszaterel az útra, és megerősít abban, hogy jó helyen vagyok. 

Miként támogatja a mindennapos tevékenységedet az Eurodesk (mint plusz szolgáltatás, tudás)?

Az Eurodesk programokkal előre tudunk tervezni: például évek óta októberben van a Time to move kampány, amivel már az év elején számolunk. Az irodánkban kvázi folytonos az információszolgáltatás, a tanácsadás, és ezért kifejezetten jó, hogy van egy nemzetközi mobilitás népszerűsítésére dedikált hónap. A szervezetek láthatósága, illetve az elérhető lehetőségek népszerűsítése területén sokat segít az Eurodesk. A helyi eseményeink megjelennek a sajtóban, és nagyobb a hírértékük, ha hozzátesszük, hogy ezzel az eseménnyel az egész Európában zajló Time to move kampányhoz csatlakoztunk. Több emberhez eljutunk, mintha csak kiállnánk egy standdal valamelyik iskolában.

Hogyan segíti az Eurodesk a fiatalokkal való közös munkát?

Jót tesznek a fiataloknak a határidők. Ha van egy adott keret és időkorlát, hogy például októberre találjunk ki valamit, akkor sokkal összeszedettebben tudnak gondolkodni és motiváltak, mert látják, hogy minek a része az esemény, mikor fog zajlani. Eljönnek velünk egy-egy kitelepülésre, ahol elmesélik, hogy részt vettek ifjúsági cserén vagy képzésen, és tudnak másoknak segíteni. Úgy veszem észre, hogy a fiatalok élvezik ezt, szívesen szerepelnek “mini-expert”-ként, van ennek “menő faktora”. Tudom, hogy a fiatalok nem használják azt a szót, hogy menő, de a gyerekek tőlem már megszokták. 

Milyen pozitív emlékek, sikerek fűződnek az Eurodesk-hez? Ha ki kellene emelni egy-egy momentumot, mire emlékszel a legszívesebben, mint Eurodesk multiplikátor?

Minden emlékem pozitív, ami az Eurodesk-hez kapcsolódik. Bár ha nagyon belegondolok, egyszer előfordult velünk, hogy felkértek minket egy új iskolába rendkívüli osztályfőnöki órákat tartani nemzetközi mobilitás témakörben. Sajnos nem ismertük a fiatalokat előzetesen, és az első osztálynál rájöttünk, hogy amivel készültünk, és az eszközök, amiket szerettünk volna alkalmazni, egyáltalán nem működnek, nem tudtuk aktivitásra bírni a srácokat. További hat osztály várt még ránk, így a szünetben gyorsan átdolgoztuk az egész óravázlatot. Végülis ezt az élményt is értékelhetjük utólag pozitívként, mert tudtunk reagálni a helyzetre.

Egyik kedves emlékem, hogy elhívtak egy gyerektábor élő könyvtárába, ahol találkoztam egy fiatal lánnyal, aki éppen olyan élethelyzetben volt, hogy nem igazán tudta, hogyan tovább. Felvetettem neki, hogy gondolt-e már külföldi önkéntességre, és adtam neki pár elérhetőséget. Fél év múlva üzenetet küldött Facebookon, hogy külföldön van EVS-en (European Voluntary Service, az Európai Szoldaritási Testületet megelőző önkéntes program - a szerk.) és köszöni az ötletet, illetve a bátorítást, mert magától nem jutott volna eszébe belevágni, de fantasztikusan érzi most magát. Az ilyen véletlen találkozások és pozitív visszajelzések miatt éri meg igazán. Lehet, hogy ennek a lánynak egy 5 perces beszélgetéssel megváltoztattam az életét, ki tudja... 

Fiatalként miért érdemes felkeresni a szervezetedet? 

A D2-nél délutáni klubfoglalkozásokkal várjuk a fiatalokat, akik szeretnek táncolni, zenélni, fotózni, rajzolni. Most indul a 360° online csapatunk, akik a saját cikkeiket, interjúikat, verseiket, fotóriportjaikat vagy képregényeiket jelentetik meg. Valamint be lehet kapcsolódni nemzetközi programokba is. Sőt tudunk segíteni azoknak a srácoknak is, akik rövidebb vagy hosszabb távra szeretnének kimenni külföldre önkénteskedni. 

Szervezetként mik a terveitek a jövőre nézve? Milyen céljaitok vannak a hálózaton belül?

A fentebb említett ifjúsági magazin oldalt indítottuk nemrégiben, 360° online néven. Régi vágyunk volt az online ifjúsági magazin működtetése, és ennek a koronavírus járvány miatti karantén, illetve ennek hozadékaként az online világ felé történő elmozdulás adott apropót. A célunk az volt, hogy összefogjuk a hozzánk bejáró, velünk kapcsolatban lévő fiatalokat egy közös felületen, különféle témákban. Annyira széles a spektrum, amelyen a témák megjelenhetnek, hogy be tudunk vonni szinte bárkit, aki bejön hozzánk. Lehetőséget szeretnénk biztosítani a fiataloknak a megjelenésre és arra is, hogy kipróbálhassák magukat a háttérfolyamatokban is. Bízom benne, hogy tetszeni fog a fiataloknak és tartalmas magazint fogunk működtetni.

Eurodesk hálózati partnerként célunk, hogy folytassuk a munkát, és a közelgő Time to move kampányra érdekes programokat találjunk ki a fiatalokkal együtt. Illetve elindult az együttműködés a dél-alföldi régióban a társhálózatokkal (Euroguidance, EURES, Europass, Europe Direct): az elmúlt hónapokban több online eseményt is szerveztünk az Eurodesk hálózati projekt keretében. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és szeptembertől szeretnénk folytatni akár közös felkereső alkalmakkal az együttműködést. Bízunk benne, hogy az októberi Time to move kampány során már élőben is tudunk eseményeket szervezni. Ha esetleg mégsem lesz erre lehetőség, akkor online osztályfőnöki óra tervezet készítésén gondolkozunk. 

Mit tartasz a nemzetközi (vagy a magyar) Eurodesk hálózat legfontosabb értékének?

Az embereket tartom a hálózat legfontosabb értékének. Minden multiplikátor önként vállalja, hogy Eurodesk tevékenységet végez-e vagy sem. Tehát biztos vagyok benne, hogy azok, akik vállalják ezt a szerepet, motivált szakemberek, és a szervezet részéről olyan munkatársak kapcsolódnak be a hálózat munkájába, akik saját tapasztalatból vagy felszedett tudásból hatékonyan tudják megszólítani és bevonni a fiatalokat. Úgy gondolom, hogy ez a folyamatosan képzett, állandó kapcsolatban lévő embereknek a közössége a hálózat legnagyobb értéke. 


Ha nemzetközi programok és lehetőségek iránt érdeklődnél, keresd a szegedi D2 Ifjúsági Központot vagy a hozzád legközelebbi Eurodesk partnert. Elérhetőségieket oldalunkon a Kapcsolat fül alatt találod meg.