Idén januárban részt vettem egy nemzetközi vezetői képzésen Oxfordban, ahol több mint 60 országból érkező résztvevővel fejleszthettem kommunikációs és prezentációs készségeimet. A program interaktív előadásokat, gyakorlati feladatokat és inspiráló beszélgetéseket kínált neves szakemberek vezetésével. Az esemény nemcsak szakmai fejlődést nyújtott, hanem értékes nemzetközi kapcsolatokat is segített építeni.
Idén januárban lehetőségem volt egy néhány napos Professional Leadership Certification tréningen részt vennem Oxfordban, a Global Peace Chain nevű szervezet szervezésében és támogatásával. Az eseményen több mint 60 országból érkező, körülbelül 90 delegált vett részt, akik közül én voltam az egyetlen magyar.
A szervezők teljes finanszírozású, részben finanszírozott és önfinanszírozott helyeket kínáltak a jelentkezők számára. Nekem egy teljes finanszírozású helyet sikerült elnyernem, ami azt jelentette, hogy minden költségemet, beleértve a repülőjegyet, szállást, reggelit, ebédet és magát a kurzust is a szervezet fedezte. A jelentkezési díj 30 dollár volt és két esszét kellett leadnom: egy önéletrajzot és egy motivációs levelet. Mivel támogatást kaptam, ezért vállalnom kellett egy-egy esemény megszervezését a program előtt és után.
Maga az esemény rendkívül magas színvonalú volt. Három nagyon hasznos előadáson vettünk részt, amelyek elsősorban az aktív hallgatásra, kommunikációs és prezentációs készségekre összpontosítottak. Az előadók nem csupán elméleti tudást adtak át, hanem interaktív feladatokkal és beszélgetésekkel tették izgalmassabbá a prezentációjukat. Andrew White, aki sok évig tanított az Oxfordi Egyetem Saïd Business Schooljában, valamint Sarah Rozenthuler, nemzetközi előadó és pszichológus, érdekes gondolatokat osztottak meg a hatékony kommunikációról. Richard McCann, aki egy ismert motivációs előadó, pedig először saját rendkívüli életútját mesélte el, majd prezentációs technikákat tanított.
Az előadásokon kívül a legjobb része az volt, hogy mennyi különböző háttérrel rendelkező emberrel beszélgethettem. A résztvevők mindannyian nyitottak voltak az új tapasztalatokra és egymás kultúrájának megismerésére.
A helyszín maga is sokat hozzá tett az élményhez. Az eseményt az Oxfordi Egyetem Somerville College nevű részében rendezték meg, így bepillantást nyerhettünk az egyik legrangosabb egyetem diákéletébe is. Emellett lehetőségünk volt felfedezni a várost és a programon kívül is időt tölteni egymással.
Azonban a legfontosabb hozadéka az ott töltött időnek mindenképp az emberi kapcsolatok voltak, amelyeket ott szereztem hiszen ennek az eseménynek az egyik legfőbb célja ez volt.
Mindenkinek ajánlom a hasonló lehetőségeket, aki szeretne nemzetközi kapcsolatokat építeni és fejleszteni a vezetői készségeit. Global Peace Chain is fog még hasonló eseményeket szervezni, a következő ilyen Sydneyben lesz.
Lippert Piroska