Kategória 1

2024.04.25.


Ifjúsági csere

Nyilvános beszéd angolul?

2024.04.25.

Nyilvános beszéd angolul?

A Let's Talk egy Erasmus+ ificsere volt Békésen 2023. szeptember 2-10. között. Központban a nyilvános beszéd fejlesztése állt. Ezt egészítette ki rengeteg interkulturális tanulás, nevetés és fejlődés.

Tavaly ősszel vettem részt a Let's Talk ifjúsági csereprogramon, amely Békésen volt szeptember 2-10. között. 31-en voltunk 5 országból: Bosznia-Hercegovinából, Spanyolországból, Ukrajnából, Törökországból és Magyarországról. Egyszerre voltam aktív résztvevője és formálója is a programnak, mint a 21 Nap Egyesület egyik aktív tagja. A program sok fejlődési lehetőséget kínált, és mellette nagyon jól is éreztem magam.

 

Az első napokban főleg egymás megismerésével töltöttük az időt, a csapatszellemet építettük. Most először próbáltunk ki olyan játékokat, amikhez egy hosszú, 25-30 méteres statikus kötélre van szükség. Ezeket egyébként főleg az Élményakadémia szakembereitől tanultuk még a 2023-as Nyári Egyetemen. Sajnos sokat esett az eső, így egy részét csak bent tudtuk megcsinálni, de így is szuper volt.

Szintén a program első felében került sor az "interkulturális estékre" is. Izgalmas videókat láttunk Törökországról, bosnyák táncokat tanultunk, Spanyolországról szóló Kahoot-on vettünk részt, ukrán különlegességeket kóstolhattunk és persze mi magyarok is táncra perdítettük az embereket.

A program közepe fele egyre nagyobb hangsúlyt kapott a nyilvános beszéd gyakorlása. Fokozatosan emelkedett a feladatok nehézsége. Kezdetben csak pár ember előtt kellett betanult szöveget előadni, utána próbáltunk improvizálni is, majd készítettünk rövid prezentációkat egymásnak, végül csoportokban vitáztunk egy közönség előtt. Talán az utolsó volt a legnehezebb, mert sokan azt éreztük, hogy a csapattársainknak felelősséggel tartozunk, hogy jól teljesítsünk.

A hatodik napon szinte végig a következő napra készültünk, amikor is egy békéscsabai középiskola diákjainak tartottunk előadásokat, majd rövid workshopokat. Ez volt a kiteljesedése a programnak, hiszen több mint 150 diák előtt prezentáltunk néhányan az országunkról, majd kiscsoportos "különleges angolórákat" tartottunk.

A program vége túl hamar elérkezett, nem voltunk rá felkészülve. Nagyon szoros kötelékek alakultak ki néhány nap alatt, és nehéz volt ezt lezárni. Bár nem volt végleges lezárás, azóta is többen találkoztunk egymással a projektről, illetve az online térben is sokat beszéltünk.

 

Bárcsak több ilyen hét lenne az életemben, amikor ennyi új embert ismerhetek meg és ennyit fejlődhetek!

 

Szép Ábris