Az Erasmus+ programmal kapcsolatos utam majdnem hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor részt vettem egy franciaországi ifjúsági cserén. Akkoriban nagyon keveset tudtam róla vagy bármiről, ami ehhez kapcsolódik. Azonban ismerőseim bátorítottak, hogy jelentkezzek, és kiderült, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése, ugyanis egy teljesen új világra nyitott ajtót.
Az első projekt után rövid szünetet tartottam, de később egy barátomnak köszönhetően újabb ifjúsági cserén vettem részt, ezúttal Magyarországon. Nyilvánvalóan élveztem, mert a következő két évben négy projektben vettem részt ugyanannál a szervezetnél - két ifjúsági csereprogramban és két képzésben. Ez idő alatt megismertem az Európai Szolidaritási Testület által kínált hihetetlen lehetőségeket is, amikről korábban nem is tudtam. Lehetőségem volt találkozni több nemzetközi önkéntessel, meghallgathattam inspiráló történeteiket.
Ekkor kezdett el gyökeret verni bennem az önkéntesség gondolata. Bár nem volt könnyű döntés, néhány évet követően végül elköteleztem magam. A gondolat, hogy egy egész évre elhagyom az otthonom, a családom és a barátaim, ijesztő volt, de tudtam, hogy ezt egy csodálatos és egyszeri élményre cserélném.
Végül úgy döntöttem, hogy hosszú távú önkéntességben szeretnék részt venni, így kötöttem ki az Európa Ifjúsága Egyesületnél. Most, hogy már több mint öt hónapja itt vagyok, nem is lehetnék boldogabb. A szervezet minden évben kilenc önkéntest fogad, így rengeteg közös tevékenységben tudunk részt venni, legyen szó iskolalátogatásról, ahol a tapasztalatainkat és élményeinket osztjuk meg; csapatépítőkről; vagy arról, hogy izgalmas új helyeket fedezünk fel Magyarországon és külföldön.
A szervezetnél két másik önkéntessel dolgozom együtt. A fő feladataink közé tartozik heti egy alkalommal angol klub megtartása a helyi általános iskolásoknak, valamint olyan események szervezése, mint a Halloween-parti és a játékestek az ifjúsági házban. Rengeteget mesélünk a saját kultúránkról, valamint népszerűsítjük az Erasmus+ és az Európai Szolidaritás Testület által elérhető lehetőségeket a középiskolások körében.
Az önkéntességem alatt természetesen voltak hullámhegyek- és völgyek, de a pozitív tapasztalatok messze felülmúlják a kihívásokat. Nagyon sok csodálatos emberrel találkoztam, értékes kapcsolatokat építettem ki, és felejthetetlen élményekben volt részem. Minden nap egy új kaland, és megtanultam, hogy ha kilépünk a komfortzónából, akkor van lehetőségünk fejlődni. A kockázatvállalás, a változáshoz való alkalmazkodás és a lehetőségek keresése, függetlenül attól, hogy mennyire ijesztőnek tűnnek, olyan élményekhez vezethet, amik formálják a személyiségünket.
Izgatottan várom, hogy mit hoz az itt töltött időm hátralévő része, és remélem, hogy ez másokat is arra inspirál, hogy kövessék a szenvedélyeiket, és megteremtsék a saját, életüket megváltoztató történeteiket.
Laura Tammerand