Pravetz Beáta egy évet töltött egy különleges országban, Észtországban az Európai Szolidaritási Testület önkéntes programjában. Olvassátok érdekes beszámolóját az ott töltött időszakról!
Hosszú évek óta élt bennem a gondolat, hogy vajon milyen lenne külföldön dolgozni és élni, akár rövidebb, akár hosszabb ideig. Ezen vágyálmom sokáig nem teljesült, ugyanis az egyetem elvégzését követően egy országos múzeumban helyezkedtem el. A pandémia azonban mindent megváltoztatott, és felerősödtek bennem a korábbi érzések. Emiatt 2020 nyarán úgy döntöttem, hogy kilépek a biztosnak mondató munkahelyemről és elindulok a bizonytalan felé. Ez az új, bizonytalan jövő pedig nem más volt, mint egy év önkénteskedés Észtország második legnagyobb városában, Tartuban, ahol egy évet töltöttem el egy ifjúsági szervezetnél (Tartu Noorsootöö Keskus).
Félelmek és kételyek sokasága tört rám az indulás napján a döntésemet illetően. Biztos jó döntést hoztam? Nem volt őrültség otthagyni az állásom? Nem lesz-e honvágyam, nem fog hiányozni a családom és a barátaim? Nem lesz nehéz addig soha nem látott emberekkel együtt lakni? …És még sorolhatnám. A válasz ezen kérdésekre azonban az, hogy NEM!!! Életem legnagyszerűbb kalandjában volt részem, amit semmiért sem cserélnék el vagy változtatnék meg.
Az ifjúsági center, ahol a hétköznap délutánjaim töltöttem, a város főként oroszok lakta részén helyezkedik el. Egyfajta szabadidős intézményként funkcionál, ahol workshopokat, játékokat és különböző egyéb programokat – előadások, koncertek – biztosítanak minden nap, és ahová a fiatalok az iskolát követően mehetnek. Emellett a szervezet városi rendezvények szervezésében is aktívan közreműködik, így általuk mi hárman önkéntesek – egy spanyol lánnyal és egy litván fiúval – beleláthattunk a szervezés és ötletelés folyamatába, valamint a megvalósításba is. Igyekeztek figyelembe venni érdeklődésünket is, így nagyon gyorsan a rendezvényeik száguldó fotóriporterévé váltam. Egyik legemlékezetesebb talán, amikor egy szakadó esős szombati délelőttön, esőkabátot viselve, elektromos rolleren szeltük a várost, követve az állomásokon feladatokat megoldó csapatokat.
És hogy mit is nyertem ennek az egy évnek köszönhetően?
- Egy olyan inspiráló és izgalmas közegben dolgozhattam, ahol a kollégáim kíváncsiak voltak a véleményeimre, meglátásaimra, a főnököm pedig mindig meghallgatott és figyelemmel kísérte a fejlődésemet, ha pedig bármilyen probléma merült fel, segített.
- Magabiztos angol nyelvhasználatot. Egyik legnagyobb félelmem az angol nyelvtudásomra vonatkozott, rettegtem attól, hogy meg kell majd szólalnom, hiszen mi lesz, ha nem a tökéletes nyelvtani szerkezetet használom. Félelmem, mint kiderült, alaptalan volt, hiszen senkit nem érdekelt, ha a folyamatos befejezett múlt helyett egyszerű múltat használtam. Emlékszem, az első hónapban lakótársammal, Violetaval közös esti beszélgetéseink során vért izzadtunk, hogy Google fordító segítségével megtaláljuk mindenre a megfelelő kifejezést. A centerbe érkező fiatalok döntő többsége pedig nem is tudott angolul, így sokat fejlődött a non-verbális kommunikációm is.
- Sok új barátot és szuper emlékeket. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy közvetlen kollégáim az idő haladtával barátaimmá váltak, akiknek rengeteg vicces pillanatot köszönhetek. Az éjszakai biciklis geocaching túrákat a városban vagy a félig-meddig eltévedős mocsárjárást, vagy amikor meg akartak tanítani a Discgolf rejtelmeire – több-kevesebb sikerrel. A városban lévő többi önkéntessel pedig közös vacsorákat és játékesteket szerveztünk, főként a téli időszakban, amikor a szigorítások végett nem tudtunk sehova sem menni.
- Életre szóló élményeket, amelyekre Magyarországon nem kerülhetett volna sor. Volt, hogy azt gondoltuk, mennyire jó ötlet lenne elsétálni a múzeumtól a város másik felén lévő étterembe, mindezt -25°C-ban. A fagyott szemöldökeinket és hajunkat megpillantva azonban hamar rájöttünk, hogy nem ez volt a legátgondoltabb tervünk. Vagy jégpáncélon csúszkálva túrázni februárban, nyáron pedig Tallinban a tengerparton várni a naplementét.
- Nem utolsó sorban pedig megtanított arra, hogy élni kell a mának és nem szabad elszalasztani egyetlen kínálkozó lehetőséget sem. Az egy év a személyiségemben is változást eredményezett: nyitottabb, elfogadóbb és nyugodtabb lettem, a negatívumok helyett pedig a pozitívumokra igyekszem figyelni.
Amióta hazajöttem, nem telik el úgy nap, hogy ne vágyódnék vissza. Ami viszont biztos, hogy ha bárkiben akár egyszer is megfogalmazódott már a gondolata az önkéntességnek, ne habozzon, hiszen jobb később meghozni ezt a döntést, mint soha, és akkor bánkódni rajta, amikor már késő.
Az Európai Szolidaritási Testület keretében megvalósuló külföldi önkéntes projekt egy olyan lehetőség, amivel külföldön tehetsz egy számodra fontos ügyért. Az önkéntesség során számos készséged fejlődik majd, és a munkaerőpiacon is hasznos tapasztalatokkal gazdagodsz. Tudj meg többet a külföldi önkéntességről a lehetőség weboldalán vagy tekintsd át a leggyakoribb kérdéseket.
Az Európai Szolidaritási Testület keretében megvalósuló külföldi önkéntes projekt egy olyan lehetőség, amivel külföldön tehetsz egy számodra fontos ügyért. Az önkéntesség során számos készséged fejlődik majd, és a munkaerőpiacon is hasznos tapasztalatokkal gazdagodsz. Tudj meg többet a külföldi önkéntességről a lehetőség weboldalán vagy tekintsd át a leggyakoribb kérdéseket.