Mi jut először eszedbe, amikor azt hallod: Magyarország? Valószínűleg a Parlament épülete és a „Budapest” című dal George Ezrától. Legalábbis nekem ez volt az első gondoltatom.
A nevem Jette, 20 éves vagyok, és jelenleg önkéntesként dolgozom egy veszprémi óvodában.
Őszintén szólva, mielőtt idejöttem, még azt sem tudtam, hogy ez a város létezik. Magyarország korábban nem igazán volt olyan ország, amelyre gyakran gondoltam volna. Amióta viszont 2025 júniusában rábukkantam a „Little Hearts, Big Impact” projektre az Európai Szolidaritási Testület (ESC) által kínált projektek között, az ország az életem állandó részévé vált.
Az ESC-ről körülbelül két héttel azelőtt hallottam először, hogy jelentkeztem erre a projektre. Rengeteg hirdetést néztem át különböző szervezetektől és számos országból, de egyik sem keltette fel annyira az érdeklődésemet, mint ez. Természetesen azonnal jelentkeztem (ez volt az első projekt, amire jelentkeztem), és egy nagyon közvetlen, barátságos interjún vettem részt a leendő koordinátorommal, Andival.
Az életem talán még soha nem változott meg annyira, mint az elmúlt hét hónapban, amióta ideérkeztem. Ez életem egyik legcsodálatosabb kalandja. Olyan embereket ismertem meg itt, akik remélhetőleg egész életemben a részei maradnak – még akkor is, amikor már mindannyian idősek leszünk. Azok a gyerekek pedig, akikkel dolgozom, különlegessé teszik a mindennapjaimat.
Időnként persze kihívásokkal is szembe kell nézni, ahogy az életben mindig. De ez teljesen természetes, és ugyanúgy része az élménynek, mint minden más. Az az érzés, amikor egy kihívást sikerül leküzdened egy idegen országban, idegen nyelven és idegen emberek között, hihetetlenül megerősít.
Örökké hálás leszek, hogy megismertem az ESC programot, és különösen ezért a projektért.
Jette Wäckerlig