Történelem szakon tanultam az egyetemen, amikor az Erasmus programmal való kalandom elkezdődött. Egy hihetetlen lehetőség adatott meg számomra: az Erasmus-élmény részeként egy évet tölthettem Rómában, Olaszországban. Egy másik országban élni, alkalmazkodni egy eltérő oktatási rendszerhez, és felfedezni egy új kultúrát nemcsak hallgatóként, hanem emberként is nagyon átformált. Az az év számtalan módon tágította a látókörömet és rádöbbentett arra, milyen ereje van a nemzetközi tapasztalatoknak.
Amikor befejeztem a tanulmányaimat és hazatértem, kissé elveszettnek éreztem magam. Sok friss diplomáshoz hasonlóan bizonytalan voltam a jövőmet illetően. Nem volt világos tervem, és az Erasmus+ programról sem tudtam sokkal többet annál, mint amit a korábbi tanulmányi mobilitás során megtapasztaltam. Ebben a bizonytalan időszakban egy barátom küldött egy linket egy projektről, amely felkeltette az érdeklődését. Miközben különböző lehetőségek között böngésztem, rátaláltam az Európai Szolidaritási Testület önkéntes programjaira. Az a gondolat, hogy ismét külföldre menjek – ezúttal azért, hogy önkéntesként járuljak hozzá egy közösség életéhez –, azonnal megragadta a figyelmemet.
Ennek ellenére nem volt könnyű döntés. Időt szántam az átgondolásra, és alaposan feltérképeztem több ország különböző lehetőségeit. Olyan helyet szerettem volna választani, ahol valóban fejlődhetek, biztonságban és komfortosan érezhetem magam, és ahol érdemben hozzá tudok járulni a közösséghez. A magyarországi projekt tűnt számomra a legmegfelelőbb választásnak. Visszatekintve ma már magabiztosan mondhatom: ez volt életem egyik legjobb döntése.
Itt, Magyarországon sokkal többet találtam, mint egy egyszerű önkéntes projektet. Egy befogadó közeget, egy barátságos szervezetet, ami valóban törődik az önkénteseivel, és egy közösséget, ahol értékesnek érzem magam. A legfontosabb azonban az, hogy olyan barátságokat kötöttem, amelyekről hiszem, hogy egy életen át elkísérnek majd. A támogató emberek még különlegesebbé tették ezt az élményt.
Szakmai szempontból is rendkívül meghatározó számomra ez az élmény. Mivel a jövőben tanítani szeretnék, az, hogy önkéntességem során angolt és spanyolt oktathatok, valódi gyakorlati tapasztalatot ad. Fejleszti a kommunikációs készségeimet, a türelmemet, a kreativitásomat és az önbizalmamat. Minden egyes óra lehetőség a tanulásra – nemcsak a diákok számára, hanem számomra is, leendő pedagógusként. Ez az élmény megerősít abban, hogy az oktatás az az út, amelyet követni szeretnék.
Őszintén hálás vagyok mindazért, amit ez az út eddig adott nekem. Lelkesedéssel tekintek az előttem álló hónapokra itt, Magyarországon. Bízom benne, hogy tovább tanulhatok, fejlődhetek, és segíthetek azon a közösségen, amely már most is olyan sokat adott számomra.
Marta Ortega