Az alkalmazkodóképesség és a változás az élet szerves része. Számomra a folyamatos fejlődés az, ami a sikerhez szükséges lendületet adja. A debreceni önkénteskedés után azt éreztem, hogy többre vágyom. Magyarország belopta magát a szívembe, így úgy döntöttem, hogy nem is lehetne jobb hely az utam folytatására annál a helynél, amit most otthonomnak hívok.
Az Európa Ifjúsága Egyesülettel először barátaimon keresztül kerültem kapcsolatba, akiknek szintén náluk volt lehetőségük megtapasztalni az önkéntesség örömeit. Új reményekkel és álmokkal felvértezve indultam tehát Székesfehérvár, a királyok, várak és építészeti csodák városa felé. Tisztán emlékszem az érkezésem napjára, a csodálatos kollégáimmal való megismerkedésre, akiket boldogan hívhatok barátaimnak, és persze arra, hogy végre személyesen találkozhattam azokkal, akik a következő 10 hónapban támogatni fognak engem. Soha nem fogom elfelejteni a szeretet és a befogadás érzését, amit azon a napon éreztem: meleg ölelés, finom ételek és kalandvágy.
Miután berendezkedtünk az általam csak „Hiltonnak” nevezett otthonunkba, részt vettünk az első csapatépítőnkön Bokodon. Ekkor még kicsit féltem és óvatos voltam, de a gyönyörű tájban és a társaim támogatásában megkönnyebbülésre leltem. Telt-múlt az idő, és a közelgő évszakváltással már éreztem, hogy az itteni tevékenységem azzá a személyiséggé formál, akivé mindig is válni szerettem volna. A magyaralmási ifjúsági ház, ami tevékenységeink fő helyszíne, a jó zene, a nevetés és a melegség helye is egyben.
A régi szenvedélyek újrafelfedezése és újakkal való kísérletezés olyan kiváltság, ami a mai világban nem sok embernek adatik meg.
Mindig is angol tanár akartam lenni; hatéves korom óta ez volt az álmom. Az angol klubok, amiket a gyerekeknek szervezünk, és a havi rendkívüli órák egy várpalotai középiskolában felnyitották a szememet arra, hogy a tanítás nem a nekem való szakma. Bár élvezem ezeknek a programoknak a lebonyolítását, rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy megtapasztalhattam felelősség nélkül, és rájöhettem mit szeretek, mielőtt még több energiát fektettem volna bele.
Az önkéntesség legjobb része, hogy mindig egy közösség részének érzem magam. És micsoda közösség vagyunk mi! Ittlétem alatt a világ minden tájáról származó emberekkel találkoztam. Legyen szó az általunk szervezett Erasmus projektekről, a nemzeti iroda (Tempus Közalapítvány) által szervezett képzésekről, vagy csak úgy véletlenül, olyan mély és tartalmas kapcsolatokkal áldott meg sors, amikre életem nagy részében vágytam. Az önkéntesség nem csak „munka”. Ez egy életre szóló élmény, örök emlék marad. Olyan emberré formál, akivé lehet, hogy soha nem gondoltad volna, hogy válni fogsz. Nagyon sok kultúrával és emberrel találkoztam Európa minden szegletéből, ahonnan magammal hoztam egy kis darabot. Legyen szó a csodálatos görögországi táncokról, az észak és dél-franciaországi regionális különbségekről abban, hogy mit neveznek csokoládéval töltött pékárunak, vagy azokról a receptekről és kulináris különlegességekről, amiket Olaszországból, Spanyolországból és Portugáliából kaptam. Ezek a pillanatok mind helyet foglalnak el a szívemben, általuk úgy érzem, hogy valami többnek vagyok a részese.
Ha visszatekintek a tavaly szeptemberi énemre, arra, aki meg merte tenni az első lépéseket, büszkeséggel tölt el. Büszke vagyok a bátorságomra, hogy belevágtam ebbe az útba, és büszke vagyok a kitartásomra, hogy folytattam, amikor a dolgok nehezebbé váltak. Nem mondhatom azonban, hogy mindezt csak magamnak köszönhetem. Minden lépésnél van valaki, aki fogja a kezemet, aki támogat és aki felemel, amikor megtántorodom. Őszintén kívánom, hogy ezt a lehetőséget még sok fiatal élje át utánam, ahogyan már oly sokan átélték előttem. Az élet egy nagy kaland. Igaz még 4 hónap van hátra addig, amíg átlapozom az Élet Könyvét, és új fejezetet nyitok benne, de már most izgatottan várom, hogy milyen új eseményeket, kapcsolatokat és felfedezőutakat tartogat számomra és társaim számára a jövő. Minden nap más és más, és reménykedve várom a napfelkeltét. Az ismeretlen, ami korábban megrémített, most stabilan tart. Kíváncsian várom, ki leszek júliusban. A jövő bizonytalan, de én tárt karokkal várom.
Marcu David-Károly