Kategória 1

2022.10.17.
Részképzés

A spanyol vibe - Ismerd meg Henrietta történetét!

2022.10.17.
Részképzés

A spanyol vibe - Ismerd meg Henrietta történetét!

Erasmus+ felsőoktatási ösztöndíjas félévemet Spanyolországban tölthettem. Ez volt eddigi életem legboldogabb időszaka. Szeretném mindenkinek átadni a tapasztalataimat, és arra bíztatni a fiatalokat, hogy kihagyhatatlan élmény egy európai programban részt venni.

Volt egy elképzelésem, hogy milyen is lesz az egész "Erasmus-élmény" és volt, amiben nem tévedtem. Viszont rengeteg meglepetés ért. Volt pár probléma azzal, hogy milyen tantárgyakat is veszek fel, hol lakom, hogyan jutok el az egyetemre a lakhelyemtől, de igyekeztem mindent időben elintézni. Hamarabb kimentem Spanyolországba, két héttel hamarabb, mint ahogy kezdődött a félév, és ez nagyon jó döntés volt.

Az elején kicsit el voltam veszve, mivel az angolom nem volt olyan erős, de igazából ez aligha számított, mivel a spanyolok többsége csak spanyolul beszél; így fordítóval, kézzel-lábbal kellett eligazodni a számomra idegen országban. Szerencsére az ottani emberek, mint a kisangyalok igyekeznek segíteni amiben csak tudnak, nem hagynak magadra míg útba nem igazítanak, ha szükséges, el is kísérnek a helyre ahova el szeretnél jutni. A spanyol emberek mentalitása egyszerűen lenyűgözött, a szieszta, hogy teljes nyugalommal kezelnek mindent, boldogok, és segítőkészek. Ezzel kapcsolatban le is írnék egy rövid történetet.

Elmentem a közeli boltba és a pénztáros hölgy látta, hogy sok dolgot vettem, így kijött a kasszája mögül, segített bepakolni a táskámba a dolgokat, amiket vettem, és fel is segítette a hátamra. Miközben a mögöttem lévő vásárló teljes nyugalomban, kedvesen várt a sorára. Lehet, hogy másnak ez a sztori nem mond semmit, viszont nekem rendkívül sokat jelentett, és azóta is boldogan tekintek vissza erre az emlékére.

Az egyetem kezdete előtt belekerültem egy online Erasmusos csoportba, melyben a fogadó egyetemem diákjai voltak. Az egyetem előtt szerveztünk pár találkát a többiekkel, és az egyetem végéig ezzel a társasággal töltöttem a szabadidőm legnagyobb részét. Az ottlétem alatt vettem egy biciklit, és egy darabig azzal jártam az egyetemre és haza. Az egyetem kicsit nehézkes volt, mivel otthon is teljesítenem kellett (a tantárgyak nagy részét nem sikerült elfogadtatni). A spanyol egyetemen nagyon sok követelmény volt: minden héten több ezer szavas beadandók, csapatmunkák, projektek és vizsga a félév végén. Ezáltal viszont az angol tudásom rengeteget fejlődött, és spanyolul is össze tudok rakni pár mondatot (köszönés, "nem beszélek spanyolul" és étteremben rendelés).

Ami rendkívül csodálatos élmény volt, és mindenképp kiemelném, hogy Santander egy lélegzetelállítóan gyönyörű város. Rengeteg strand található az óceán partján, különböző kinézettel, élővilággal. Egyszerűen nem tudtam fél év alatt csak megszokni és elmenni mellette. Amikor lehetőségem adódott, lementem a parta, vagy naplementét néztem a hegy tetejéről. Megtanultam szörfözni, a személyiségem rengetegett fejlődött, és kimondhatom, hogy ez volt életem legjobb féléve. Amire viszont egyáltalán nem számítottam, hogy pont Spanyolországban találom meg a szerelmet, ráadásul egy franciával.

Biztosra mondom, hogy vissza fogok még menni Santanderbe. Hiányzik, hogy ott legyek, de nagyon örülök neki, hogy végre hazatértem szeptemberben. A változások legnagyobb tényezője, hogy megszerettem egyedül lenni. Az Erasmus+ félévem után egy Európa-túrát csináltam a DiscoverEU segítségével, mely egy hónapig tartott, és összesen hat országot látogathattam meg. Ezeknek az utazásoknak rengeteg mindent köszönhetek, sosem éreztem még ilyen boldognak és halásnak magamat az életemmel kapcsolatban.


A DiscoverEU egy olyan fiataloknak szóló lehetőség, amellyel Európa vasúthálózatán utazva felfedezhetik a kontinens országait. Ha te is kipróbálnád, akkor keresd fel a discovereu.hu weboldalt, vagy böngéssz a lehetőséggel kapcsolatos leggyakoribb kérdések és válaszok között. Ha pedig a felsőoktatásban elérhető ösztöndíjak érdekelnek, akkor keresd fel a hallgatoi-osztondijak.hu weboldalt.