Az Európai Unió vagy EU részben kormányközi részben pedig nemzetek fölötti integráció, amely jelenleg 27 európai államot foglal magában. Az Európai Unió ezen a néven 1992-ben jött létre az Európai Unióról szóló szerződéssel (ismertebb nevén a Maastrichti Szerződéssel); ez a szerződés 1993. november 1-jén lépett hatályba. Az EU számos jellegzetessége létezett azonban már 1992 előtt is; elődjeinek története az 1950-es évekre nyúlik vissza.
Az EU tevékenysége a politika minden területét felöleli, az egészségügytől a gazdaságpolitikán át a külügyekig és a védelmi kérdésekig. Hatalmának jellege azonban a különböző területeken más és más, attól függően, hogy a tagállamok mennyi hatalmat ruháztak rá. Ennek megfelelően az EU bizonyos területeken egyfajta föderációra (például a pénzügyek, az agrárpolitika, a kereskedelem és a környezetvédelem terén), más területeken konföderációra (például a szociális és gazdaságpolitika, a fogyasztóvédelem és a belügyek terén), megint más területeken pedig nemzetközi szervezetre (például a külügyek terén) hasonlít. Az EU egyik legfontosabb tevékenysége az egységes piac létrehozása és fenntartása, melynek elemei a vámunió, a közös pénznem (amelyet a 27 tagállam közül eddig 16 vett át), a közös agrárpolitika és a közös halászati politika.
2007. június 23-án a tagállamok képviselői megállapodtak a reformszerződés tervezetéről, amely a korábban egyes országokban elutasított alkotmányszerződést volt hivatott kiváltani, s amely lehetőséget nyújtana további szorosabb integrációra. A reformszerződés életbe lépését azonban az elutasító írországi népszavazás a beláthatatlan jövőbe tolta.
Négy fő intézménye van: az Európai Unió Tanácsa, az Európai Parlament, az Európai Bíróság és az Európai Bizottság. Mindegyiknek külön elnöke, külön szerepe és külön felelőssége van.
Az Európai Unió Tanácsa
http://europa.eu/institutions/inst/council/index_hu.htm
Európai Parlament
http://europa.eu/institutions/inst/parliament/index_hu.htm
Az Európai Parlament (EP) az Európai Unió (EU) parlamentáris testülete, amelyet az EU állampolgárai közvetlenül választanak 5 éves időtartamra. A Miniszterek Tanácsával együtt alkotja az EU törvényhozói hatalmi ágát. Két helyen ülésezik, Brüsszelben és Strasbourgban.
Az Európai Parlament nem alkothat önállóan törvényt, de módosíthatja vagy megvétózhatja azokat számos politikai területen. Bizonyos területeken tanácskozási joga van. Az EP felügyeli az Európai Bizottság munkáját, jóváhagyja a testület kinevezését és bizalmatlansági szavazással visszahívhatja. Ellenőrzi az EU költségvetését is. Az EP képviselői helyeinek felosztása nem csupán a tagállamok népessége alapján történik, a kisebb államok ennél több képviselőt küldhetnek, hogy megfelelően legyenek képviselve.
Más európai szervezetektől eltérően az Európai Parlament az egyetlen, amelyet közvetlenül választanak és törvényhozói joga van.
Európai Bíróság
http://www.euvonal.hu/index.php?op=tenyek_intezmenyrendszer&id=4
Az Európai Bíróság (más néven Az Európai Közösségek Bírósága vagy Az Európai Unió Bírósága) az Európai Unió (EU) legfelsőbb igazságszolgáltatási szerve, székhelye Luxembourg. Ítélkezik az európai jog értelmezésének ügyeiben, főként alábbi esetekben:
Az Európai Bizottság követelése, amikor egy tagállam nem hajt végre egy uniós direktívát vagy más jogi követelményt.
Az Európai Bizottság hatáskör-túllépésével kapcsolatos követelések.
A tagállamok egymás közötti vitás ügyei.
Kérésre tájékoztatást nyújt a tagállamok nemzeti bíróságainak az Európai Közösség jogának hatályáról, érényességéről. Az EU hivatalos nyelveinek mennyisége és az eltérő politikai célok miatt a helyi bíróságoknak gyakran nehézségei támadnak a jogszabályok értelmezésével bizonyos összefüggésekben. Az Európai Bíróság értelmezése kötelező érvényű a nemzeti bíróságokra nézve. Az Európai Bíróság nem jogosult az adott ügyek eldöntésére, csak a jog értelmezésének segítése a feladata.
Európai Bizottság
http://ec.europa.eu/index_hu.htm
Az Európai Bizottság (hivatalosan Az Európai Közösségek Bizottsága) az Európai Unió (EU) végrehajtó szerve. Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa mellett egyike az EU három fő kormányzati intézményének. Legfőbb feladata a jogszabályok kezdeményezése és becikkelyezése, valamint az uniós szerződések őreként tevékenykedik, amik az EU jogalapját jelentik. Az Európai Bizottság tevékenysége nagyon sok párhuzamot mutat a nemzeti kormányok végrehajtó testületével, de vannak különbségek is.
A Bizottságnak a jelenlegi rendszer szerint annyi tagja van, ahány tagországa van az Uniónak, minden tagállam egy biztost küld a testületbe. A Bizottság munkáját több ezer fős adminisztratív csapat segíti. Minden biztosnak van egy különálló szakterülete, amelyen ő a felelős a közösségi politikáért. Ehhez külön szaktárcát kap 6-7 fős kabinettel. A Bizottságot az Európai Bizottság elnöke vezeti, aki jelenleg (2004 novemberétől) a portugál José Manuel Durão Barroso (lásd még: Barroso-bizottság).
Az Európai Unió Tanácsától eltérően a Bizottság tagjai függetlenek a tagállamoktól. Nem vehetik figyelembe az őket küldő ország kormányának utasításait, az EU összes állampolgárának az érdekeit kell képviselniük.
EUROPA - Az Európai Unió portálja
http://europa.eu/abouteuropa/index_hu.htm
Az Európai Unió portálja, az EUROPA naprakész hírekkel szolgál az Európai Unióról, és tájékoztatást ad az európai integrációs folyamat fontos eseményeiről. Az érdeklődők a portálon elolvashatják a hatályban lévő összes jogszabályt és a még elfogadásra váró jogszabálytervezeteket, hozzáférhetnek az uniós intézmények honlapjaihoz, és tájékozódhatnak azokról a szakpolitikákról, melyeket az alapszerződések az Európai Unió hatáskörébe utaltak.
http://europa.eu/index_hu.htm - Itt tájékozódhatsz az Európai Unió tevékenységeiről, intézményeiről, dokumentumairól és szolgáltatásairól.
Ifjúságpolitika az Európai Unióban
http://europa.eu/pol/educ/index_hu.htm
nyomtatási nézet | utolsó módosítás: 2012. 10. 13.